
A mesterséges intelligencia orvosi használatáról szóló szóló vitákat gyakran rosszul keretezik. A kritikusok többnyire azt kérdezik, hogy képes-e az AI már ma teljes egészében kiváltani az orvost, majd minden hiányosságot annak bizonyítékaként kezelnek, hogy a technológia klinikai szempontból még nem vehető komolyan. Ez félrevezető mérce. A valódi kérdés nem az, hogy a mesterséges intelligencia ma már önálló orvos-e, hanem hogy az AI-modellek milyen messzire jutottak az orvosi gondolkodás bizonyos részeiben.

A vállalatok többsége ma már nem azt kérdezi, hogy „kell-e AI”, hanem azt, hogy mit érdemes bevezetni, hol érdemes elkezdeni, és hogyan lesz mindebből mérhető üzleti eredmény. A bizonytalanság érthető: az AI önmagában nem javítja meg egy szervezet működését. Ha rossz folyamatra, rossz adatokra vagy nem megfelelően előkészített szervezeti környezetbe kerül, akkor nem gyorsítja, hanem inkább bonyolítja a működést.

Az egészségügy világszerte fejlesztésre szorul, Magyarországon azonban különösen súlyosak a problémák. Vannak területek, ahol a megoldás alapvetően pénzkérdés, de jelentős számban akadnak olyan gondok is, amelyek inkább a gyenge hatékonyságból, a rossz szervezettségből és az együttműködés hiányából fakadnak. Az új kormány egészségügyi minisztere is hivatkozott arra a The Lancet-tanulmányra, amely a magyar egészségügy alapvető problémáival és a tervezett reformokkal foglalkozik. Szerencsére ma már léteznek olyan kipróbált módszerek, amelyek viszonylag kis pénzügyi befektetéssel is gyorsan látványos eredményeket képesek hozni olyan nagy állami rendszerekben, mint az egészségügy.

Az állam az egyik legnagyobb „szolgáltató”, sok millió ügyféllel rendelkezik, így már egészen kis hatékonyságjavulás is jelentős költségcsökkentést és a szolgáltatás minőségének növekedését eredményezi. Miután a kormányzatok működésének hátterében nagy mennyiségű, strukturált adathalmaz található, ez ideális alapot teremt az AI-alapú rendszerek alkalmazásához. A kormányzati működés innovációjában élen járó országok már évek óta tesztelik, és fokozatosan bevezetik a különböző mesterséges-intelligencia alapú rendszereket. A közvetlen haszon sokrétű: például optimálisabb adóbehajtás, csalásfelderítés, belső tudásmenedzsment, automata ügyfél-kiszolgálás, adminisztratív munkaigény csökkenése.

A Tisza párt két évvel ezelőtt, a semmiből lépett be a magyar politikai térbe – egy olyan „piacra”, amelyet addig egy domináns szereplő, a Fidesz uralt, jelentős erőforrásfölénnyel, négy évtizedes tapasztalattal. A Tisza mindössze két év alatt áttörte ezt a struktúrát, és legyőzte a monopolhelyzetben lévő pártot. Mindez a klasszikus politikai logika szerint nehezen magyarázható - nem véletlenül a napokban mérvadó külföldi politikusok tucatjai kérdezik meg Magyar Pétertől: hogyan csináltad, mi a titkod? A győzelemnek sok oka van - most az egyik legfontosabb nézőpontot emeljük ki: a Tisza Párt úgy működik, mint egy innovatív startup vállalkozás, amely diszruptív módon lépett be egy monopol piacra, és alapjaiban írja át annak a játékszabályait. Mint minden hasonló startup esetében, a Tisza Párt sikerében is meghatározó szerepet játszott a technológiai és működési innováció.

A mesterséges intelligencia aktív erőként alakítja át gazdaság és társadalom szerkezetét. Ahogyan az AI rendszerek egyre gyorsabban váltják ki a rutinszerű szellemi és adminisztratív feladatokat, teljes fehérgalléros munkakörök kerülnek veszélybe. Ez az átalakulás nem csupán a foglalkoztatást csökkenti, hanem megingatja az identitást, a jövedelmi biztonságot és a társadalmi kohéziót is. A kialakuló kockázat nem egyszerűen a munkanélküliség, hanem egy strukturálisan kiszoruló réteg megjelenése – az úgynevezett „AI prekariátusé”, amely eltűnhet a gazdaságból.

Amazon: 14.000 fő, Microsoft 15.000 fő, HSBC bank 20.000 fő. Néhány példa az utóbbi időszakban bejelentett létszámcsökkentésekből, amelyek közvetlenül az AI-nak köszönhetőek. A World Economic Forum figyelmeztetése szerint az AI vállalati bevezetése nem csak munkahelyeket szüntet meg, hanem egy új, instabil és frusztrált társadalmi réteg kialakulásához vezet. Az „AI prekariátus” nemcsak jövedelmét és egzisztenciáját veszíti el, hanem fokozatosan kiszorul a gazdaságból, elveszítve társadalmi szerepét. Amennyiben ez a jelenség tömeges méreteket ölt, az politikai és társadalmi destabilizációhoz, szélsőséges esetben akár zavargásokhoz és konfliktusokhoz is vezethet.